Kolostorok, kertek – és most már futókör is Veszprémben

Porga Gyula, Markovits Alíz, Révész Máriusz és Dr. Szélpál Tamás az átadóünnepségen (Fotó: Pesthy Márton/Napló)

Felavattuk a huszadikat, avagy újabb futópályával gazdagodott az országos program, ezúttal a Bakonyban.

Kultúra és természet találkozása, így jellemezhető a legrövidebben a veszprémi Séd-völgy. Pazar környezet, amely kiválóan alkalmas sportolásra is. Ezt a lehetőséget szerették volna még inkább kiaknázni a helyiek, amikor tavaly benyújtották pályázatukat egy 815 méteres rekortán borítású futókör építése kapcsán. Az anyaguk elnyerte szövetségünk, a SZEOSZ tetszését, és mivel műszakilag is rendben volt, így természetesen támogatásra javasoltuk azt az Aktív Magyarország államtitkárság illetékesei felé.

A közös munka eredménye immár kézzelfoghatóvá vált: a napokban került ugyanis átadásra a futópálya, az ünnepélyes eseményen pedig Porga Gyula polgármester, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, illetve Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár mellett részt vett dr. Szélpál Tamás, a SZEOSZ főtitkára is. A résztvevők – több tucat helyi kisiskolás, valamint veszprémi olimpikon atléták – nem meglepő módon néhány kör teljesítésével, futva avatták fel a vadonatúj létesítményt.

A futókör összesen 60 millió forintba került, a beruházást az Országos Futópálya-építési program részeként az Aktív Magyarország államtitkárság és a helyi önkormányzat a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásából finanszírozták, fele-fele arányban.

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.