Országos OCR (Obstacle Course Racing) Program

Gyermekeknek szóló sportág-népszerűsítő kezdeményezés

A program célja

A program elsődleges célja, hogy országos lefedettséggel, iskolák bevonásával, szakértő partnerek támogatásával népszerűsítse az akadályfutás (OCR) sportágat a 7–18 éves korosztály körében. Célunk, hogy minél több gyermek megtapasztalhassa a mozgás örömét, valamint megismerkedjen ezzel az összetett és játékos mozgásformával.

Az OCR (Obstacle Course Racing) egy egyre népszerűbb sportág, amely ötvözi a futást és a különböző akadályok leküzdését. A verseny során az indulóknak mászniuk, ugraniuk, kúszniuk, egyensúlyozniuk, erő- és ügyességi feladatokat kell megoldaniuk. A sportág változatossága különösen vonzó a fiatalok számára, mivel játékos, izgalmas, és közösségi élményt kínál.

Célcsoport

  • Általános és középiskolás diákok (7–18 éves korig)
  • A részvétel minden tanuló számára ingyenes
  • Egy tanévben egy diák egy eseményen vehet részt

Megvalósítási keretek

  • Szakmai szervezők: tapasztalt OCR partnerek, akik országosan elismert képviselői a sportágnak
  • ÉLD+ Élménysport Diákprogram program keretén belül, amely biztosítja a regisztrációs és nyomon követési rendszert
  • Akadálypályák: minimum 9 akadály, beleértve függesztett, kúszó, egyensúlyi és célba dobó elemeket
  • Egyszerre kezelhető létszám: kb. 60 fő, 3–4 sávos pályákon

Fizikai környezet és feltételek

  • Legalább 250 m² beépíthető terület szükséges helyszínenként (beltéri/kültéri)
  • Előnyt jelent: iskolák közelsége, könnyű megközelíthetőség, önkormányzati támogatás
  • Beltéri helyszínek esetén szükség lehet padlóvédelemre
  • A program kb. 60 perc elfoglaltságot jelent osztályonként, utazással együtt

Korábbi események tapasztalatai (2025 ősz)

  • Megvalósult helyszínek:Aszód, Budapest,Budakeszi, Celldömölk, Isaszeg, Érd, Dabas, Győr, Kiskunfélegyháza, Nyíregyháza, Sárvár, Szada, Székesfehérvár, Szeged, Szombathely, Tapolca, Veszprémstb. (összesen 47 helyszín)
  • Tapasztalat: nagy érdeklődés, pozitív visszajelzések, ugyanakkor szervezési nehézségek az iskolai szünetek miatt
  • Eredmény: fix beltéri OCR pálya létrehozása Budapesten a folyamatos igények kiszolgálására

Következő időszak célkitűzései

  • Új helyszínek és iskolák bevonása, különösen azokon a településeken, ahol még nem volt esemény
  • 60 000 egyedi gyermek elérése, azaz minden diák csak egyszer vehet részt a programban
  • 2000–5000 fő/helyszín részvételi számokkal kalkulálva

Jelentkezés és adminisztráció

  • Az ÉLD+ Élménysport Diákprogram rendszerén keresztül történik: pedagógus regisztrálja a tanulókat névvel, születési dátummal
  • Szülői hozzájáruló nyilatkozat szükséges
  • A rendszer biztosítja a pontos részvételi számot és jelenléti ívet

Miért hasznos a gyerekeknek?

  • Fejleszti a koordinációt, erőnlétet, egyensúlyt, ügyességet
  • Játékos formában mozgatja meg őket, és nem érzik „kötelező” testnevelésnek
  • Erősíti a csapatmunkát és a közösségi élményt
  • Kiváló alternatíva a digitális eszközök világából való kiszakadásra

Támogatói háttér

  • Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság és más szakmai szervezetek támogatásával
  • Sportági lendületet ad a nemzetközi figyelem, különösen azáltal, hogy az OCR a modern öttusa új versenyszámává vált
2026 TAVASZ HELYSZÍN INTÉZMÉNY IDŐSZAK CSOPORTOK ÖSSZESEN
SPORT AZ EGÉSZSÉGÉRT EGYESÜLET
Szentendre Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola 2026.06.08 304
2026.06.09 270
ÖSSZESEN 574
MOZGÁSBAN AZ EGÉSZSÉG SPORTEGYESÜLET
Szigetszentmiklós Bíró Lajos Általános Iskola 2026.01.08-09 562
Ráckeve Ráckevei Ady Endre Gimnázium 2026.01.14 277
Ráckeve Szent Imre Katolikus Általános Iskola 2026.01.15 333
Budapest X. Kerület Bornemisza Péter Gimnázium 2026.01.26 300
Budapest, XX. Kerület Kazinczy Ferenc Általános Iskola 2026.02.02 343
Budapest, XXIV. Kerület Gyulai István Általános Iskola 2026.02.11 242
Budapest, XXI. Kerület Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola 2026.02.13 348
Tököl Weöres Sándor Általános Iskola 2026.02.19 508
Ráckeve Árpád Fejedelem Általános Iskola 2026.02.27 329
ÖSSZESEN 3242
MAGYAR FUTÓSPORT EGYESÜLET
 Kartal Kovács László Sportcsarnok 2026.03.09 465
Veresegyház Veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola 2026.04.20-21 1311
Gödöllő Gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola 2026.05.28 388
Mogyoród Mogyoródi Grisics Gyula Sportcsarnok 2026.06.18 62
ÖSSZESEN 2226
EXTREME TRAIL HUNGARY SPORTEGYESÜLET
Nyíregyháza Zrínyi Ilona Gimnázium 2026.03.18 344
Nyíregyháza Arany János Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézménye 2026.03.21 135
Nyíregyháza Vasvári Pál Gimnázium 2026.04.01 231
Nyíregyháza Eötvös József Általános Iskola és Gimnázium 2026.05.21 564
Nyíregyháza Kölcsey Ferenc Gimnázium 2026.06.08 321
ÖSSZESEN 1595
BALATONMAN TRAINING TEAM SPORTEGYESÜLET
Marcali Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola 2026.03.30-31 553
Sümeg Türjei Szent László Általános Iskola 2026.05.04 468
Szendrő Szendrő Csáky kastély kert 2026.05.08-09 574
Várpalota Thuri György tér 2026.06.05 582
Budapest Budapest XVI. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 2026.06.17 451
Budapest Budapest XVI. Kerületi Lemhényi Dezső Általános Iskola 2026.06.18 528
ÖSSZESEN 3156
OCR STORM SPORTEGYESÜLET
Csongrád Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium 2026.02.24-25 561
Szeged Szegedi Rókusi Általános Iskola 2026.03.10-11 530
Szeged Szegedi Dózsa György Általános Iskola 2026.03.17-19 472
Szeged Szegedi Jerney János Általános Iskola 2026.03.25 242
Szeged Szegedy Orczy Isvtán Általános Iskola 2026.03.27 149
Szeged Szegedi Fekete István Általános Iskola 2026.03.31 145
Szeged SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola 2026.04.21-22 248
Domaszék Farkasok Arénája 2026.05.06 55
Sándorfalva Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola 2026.05.08-09 407
Szeged Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 2026.05.22 265
Szeged Szegedi Partfürdő 2026.06.02 322
Szeged Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola 2026.06.08 164
Szeged Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2026.06.09 535
Szeged Szegedi Partfürdő 2026.06.16 500
Szeged Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola 2026.06.17 397
ÖSSZESEN 4992
HONVÉD „EZÜST NYÍL” SPORTEGYESÜLET
Székesfehérvár Hétvezér Általános Iskola 2026.02.11 505
Balatonfüred Eötvös Lóránd Általános Iskola 2026.02.12 255
Székesfehérvár Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2026.02.19 447
Székesfehérvár Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium 2026.02.25 504
Székesfehérvár Székesfehérvári Istv án Király Általános Iskola 2026.03.04 424
Székesfehérvár Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium 2026.03.11 372
Székesfehérvár Zentai Úti Általános Iskola 2026.04.01 347
Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola 2026.04.15 337
ÖSSZESEN 3191
63. BÁZIS SPORTEGYESÜLET
Nagyatád Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Taranyi Telephelye 2026.04.13 21
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejdelem Tagintézménye 2026.04.16-17 184
Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejdelem Tagintézménye 2026.04.20 108
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskolája 2026.04.21 100
Nagyatádi Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola/Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium 2026.04.22 104
Barcsi Szivárvány Óvoda, Általános Iskola/ Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium 2026.04.23 77
Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola 2026.04.24 29
Segesdi IV. Béla Király Általános Iskola 2026.04.27 108
Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2026.04.28 197
Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2026.04.29 239
Drávamenti Körzeti Általános Iskola 2026.05.04-08 98
Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium 2026.05.06 26
Festetics Pál Általános Iskola és AMI 2026.05.06-07 171
Drávamenti Körzeti Általános Iskola 2026.05.11 38
Kótai Lajos Általános Iskola 2026.05.11-14 60
Csurgói Eötvös József Sportiskola Ált.Iskola 2026.05.14 37
Kaposvári Kodály Zoltán Központ Ált. Iskola Gárdonyi Géza tagiskolája 2026.05.27 101
Kaposvári Kodály Zoltán Központ Ált. Iskola II. Rákóczi Ferenc tagiskolája 2026.05.27 27
Csökölyi Általános Iskola 2026.06.08.09 104
Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium 2026.06.09 64
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Ált. Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium 2026.06.09 21
ÖSSZESEN 1914
VULCANRUN SPORTEGYESÜLET
Pápa Tarczy Lajos Általános Iskola 2026.02.19 387
Kőszeg Árpád Házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 2026.03.04 455
Kőszeg Kőszegi Béri Balogh Általános Iskola 2026.03.13 378
Pápa Pápai Weöres Sándor Általános Iskola 2026.03.17 319
Szombathely Oladi Általános Iskola 2026.04.01 482
Pápa Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 2026.04.15 346
Körmend Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola 2026.04.29-30 698
Hévíz Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2026.05.28 186
ÖSSZESEN 3251
2025 ŐSZ HELYSZÍN INTÉZMÉNY IDŐSZAK CSOPORTOK ÖSSZESEN
SPORT AZ EGÉSZSÉGÉRT EGYESÜLET
Érd Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium 2025.09.25 478
Budakeszi Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola 2025.09.09-10 754
Bicske Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2025.10.09-10 721
Budapest XIV. kerület Szent István Gimnázium 2025.10.02-03 516
Budapest IV. kerület Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2025.10.16-17 904
Tata Vaszary János Általános Iskola 2025.10.08 313
Kápolnásnyék Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium 2025.09.12 461
Kaba Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.09.15 449
Budapest XIV. kerület Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 2025.09.17 466
Érd Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola 2025.09.25 463
Budapest IV. kerület Újpesti Homoktövis Általános Iskola 2025.09.30 501
Budapest III. kerület Óbudai Nagy László Általános Iskola 2025.10.21 396
ÖSSZESEN 6422
MOZGÁSBAN AZ EGÉSZSÉG SPORTEGYESÜLET
Dabas Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium SZKI 2025.10.08 174
Szolnok Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2025.10.16 183
Budapest XVIII. Kerület Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 2025.10.17 250
Dabas Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium SZKI 2025.10.20-21 720
Dabas Gyóni Géza Általános Iskola 2025.10.21 16
Dabas Gyóni Géza Általános Iskola 2025.11.11 403
Budapest XXIII. kerület Grassalkovich Antal Általános Iskola 2025.11.18 513
Budapest XX. kerület József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2025.11.24 272
Budapest XXIII. kerület Páneurópa Általános Iskola 2025.11.25 194
Eger Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája 2025.11.27 399
Taksony Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola 2025.12.01-02 392
Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2025.12.11 447
ÖSSZESEN 3963
MAGYAR FUTÓSPORT EGYESÜLET
Isaszeg Isaszegi Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.09.23 357
Isaszeg Isaszegi Gábor Dénes Általános Iskola 2025.09.24 347
Isaszeg Isaszegi Damjanich János Általános Iskola 2025.09.26 330
Szada Szadai Székely Bertalan Általános Iskola 2025.09.26 356
Budapest XX. Kerület Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola 2025.09.27 211
Aszód Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 2025.09.29-30 915
Aszód Aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola 2025.10.02 264
Pomáz Pomázi Mátyás Király Általános Iskola 2025.10.07 370
Gödöllő Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola 2025.10.08 419
Veresegyház Veresegyházi Kálvin Téri Református Általános Iskola 2025.10.11 536
Maglód Maglódi Vermesy Péter Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.10.14-15 811
ÖSSZESEN 4916
EXTREME TRAIL HUNGARY SPORTEGYESÜLET
Nyíregyháza Jókai Mór Református Általános Iskola 2025.09.26 462
Nyíregyháza Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola 2025.09.29 590
Nyíregyháza Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 2025.10.01 485
Nyíregyháza Nyíregyházi SZC Inczédy György Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 2025.10.02 253
Budapest VII. kerület Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium 2025.10.07-08 626
Buj II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2025.10.13 303
Tokaj Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum és Gimnázium 2025.10.15 532
Újfehértó Újfehértói Általános Iskola Kodály Ferenc Tagintézménye 2025.10.18 174
Baktalórántháza ÉASZC-Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola 2025.11.07 156
Baktalórántháza Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola 2025.11.10 210
Levelek Leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola 2025.11.11 219
Tokaj Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiu 2025.11.20 108
Nyíregyháza Arany János Gimnázium, Általános Iskola 2025.09.23 498
Nyíregyháza Zelk Zoltán Általános, Angol és Német Kéttannyelvű Iskola 2025.09.23 378
Nyíregyháza Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagintézmény 2025.09.24 295
Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.09.24 216
Géberjén Győrteleki Fekete István Általános Iskola 2025.11.14 10
Kocsordi Jókai Mór Általános Iskola 2025.11.14 6
Kálvin János Református Általános Iskola Géberjéni Tagintézménye 2025.11.14 76
ÖSSZESEN 5597
BALATONMAN TRAINING TEAM SPORTEGYESÜLET
Veszprém Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola 2025.09.19 274
Veszprém Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola 2025.09.19 65
Veszprém Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 2025.09.19 43
Veszprém Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola 2025.09.19 41
Veszprém Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola 2025.09.19 61
Veszprém Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.09.19 54
Veszprém Veszprémi SZC „SÉF” Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola 2025.09.19 4
Veszprém Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola 2025.09.19 125
Veszprém Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola 2025.09.19 107
Veszprém Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 2025.09.19 60
Veszprém Budapest School Általános Iskola és Gimnázium Veszprém Telephely 2025.09.19 29
Veszprém Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum 2025.09.19 94
Veszprém Vörösberényi Általános Iskola 2025.09.19 22
Veszprém Györgyi Dénes Általános Iskola 2025.09.19 28
Diósd Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.10.06 866
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kispesti Gábor Áron Általános Iskola 2025.10.12-14 10
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Fekete István Általános Iskola 2025.10.12-14 44
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Csukás István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2025.10.12-14 23
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Losonci Téri Általános Iskola 2025.10.12-14 32
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Centenáriumi Általános Iskola 2025.10.12-14 19
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Harmat Általános Iskola 2025.10.12-14 119
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Szent László Általános Iskola 2025.10.12-14 126
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola 2025.10.12-14 30
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Diadal Úti Általános Iskola 2025.10.12-14 22
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kókai Kossuth Lajos Általános Iskola 2025.10.12-14 16
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.10.12-14 18
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2025.10.12-14 18
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium 2025.10.12-14 57
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola 2025.10.12-14 48
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Cserkesz Utcai Telephelye 2025.10.12-14 118
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Losonci Téri Általános Iskola 2025.10.12-14 14
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2025.10.12-14 22
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola 2025.10.12-14 13
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Szigetszentmiklósi Temesvári Utcai Általános Iskola 2025.10.12-14 19
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola 2025.10.12-14 27
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kassa Utcai Általános Iskola 2025.10.12-14 22
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Bocskai István Református Oktatási Központ Csete Balázs Technikuma 2025.10.12-14 12
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola 2025.10.12-14 39
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 2025.10.12-14 46
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Dunakeszi Szent István Általános Iskola 2025.10.12-14 53
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Csömöri Mátyás Király Általános Iskola 2025.10.12-14 38
Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnoka Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 2025.10.12-14 21
Tapolca Batsányi János Gimnázium Tapolca 2025.11.11-12 126
Tapolca Nagyboldogasszony Ált.Isk. 2025.11.11-12 20
Tapolca Lesence Völgye Általános Iskola 2025.11.11-12 60
Tapolca Szász Márton Általános Iskola Tapolca 2025.11.11-12 38
Tapolca TBLÁI Batsányi János Tagintézmény felsős osztályok 2025.11.11-12 99
Tapolca Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola 2025.11.11-12 330
Tapolca SPORTKÖR – Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Ált. Isk. 2025.11.11-12 10
Tapolca RAMI 5.A Ramassetter Vince Testnevelési Ált.Isk. 2025.11.11-12 22
Tapolca Széchenyi István Baptista Technikum 2025.11.11-12 214
Tapolca Tapolcai Kazinczy Ferenc Általános Iskola 2025.11.11-12 195
Tapolca TBLÁI Batsányi János Tagintézmény alsós osztályok 2025.11.11-12 92
ÖSSZESEN 4105
OCR STORM SPORTEGYESÜLET
Szegedi Vízi Telep Szegedi Dózsa György Általános Iskola 2025.10.06-12 52
Szegedi Vízi Telep Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolája 2025.10.06-12 157
Szegedi Vízi Telep Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Általános Iskola Szegedi Tagintézménye 2025.10.06-12 60
Szegedi Vízi Telep Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.10.06-12 229
Farkasok Arénája Domaszék Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium 2025.10.18 21
Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola 2025.12.18 348
ÖSSZESEN 867
HONVÉD „EZÜST NYÍL” SPORTEGYESÜLET
Veszprém Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Technikum 2025.09.22-23 517
Veszprém Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola 2025.09.24 60
Veszprém Veszprémi SZC Ipari Technikum Székhely 2025.09.25 584
Veszprém Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium 2025.09.26 220
Siófok Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és szakképző Iskola 2025.09.29 211
Székesfehérvár Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola 2025.09.30 358
Siófok Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola 2025.10.01 146
Székesfehérvár Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola 2025.10.02 506
Mór Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2025.11.10 331
Székesfehérvár Tóvárosi Általános Iskola 2025.11.24 463
Mór Móri Petőfi Sándor Általános Iskola 2025.11.25 345
Balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskola 2025.12.05 368
ÖSSZESEN 4109
63. BÁZIS SPORTEGYESÜLET
Nagyatád Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola 2025.10.06 128
Nagyatád Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium 2025.10.06 244
Nagyatád Somogyszobi Általános Iskola 2025.10.09 83
Nagyatád Csurgói Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola 2025.11.04 55
Nagyatád Segesdi IV. Béla Király Általános Iskola 2025.11.04 18
Nagyatád Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 2025.11.05-07 177
Nagyatád Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola 2025.11.05 49
Nagyatád Barcsi Arany János Általános Iskola 2025.11.10-12 144
Nagyatád Kótai Lajos Általános Iskola 2025.11.10 20
Nagyatád Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium 2025.11.27 30
Nagyatád Jálics Ernő Általános Iskola és Kollégium 2025.12.01-02 85
Nagyatád CSILLAGSZEM ÓVODA 2025.12.02 25
Nagyatád Nagyatádi Óvodák 2025.12.02 13
Nagyatád SZÁZSZORSZÉP ÓVODA 2025.12.09 29
Nagyatád NAPSUGÁR ÓVODA 2025.12.09 24
Nagyatád SEGESDI TÜNDÉRKERT ÓVODA ÉS CSEPEREDŐK BÖLCSŐDE 2025.12.10 15
Nagyatád ÖTVÖSKÓNYI SZIVÁRVÁNY ÓVODA ÉS PÖTTÖMPARK BÖLCSŐDE 2025.12.10 16
Nagyatád GYÖNGYVIRÁG ÓVODA 2025.12.10 23
Nagyatád TARANYI MESEVÁR ÓVODA, EPERKE MINI BÖLCSŐDE 2025.12.10 10
Nagyatád Iharosberényi Körzeti Általános Iskola 2025.12.11 41
Nagyatád Nagyatádi Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagintézménye 2025.12.11 79
Nagyatád Barcsi Deák Ferenc Általános Iskola Vízvári Telephelye 2025.12.12 17
Nagyatád Nagykorpádi Pöttömpark Napköziotthonos Óvoda 2025.12.15 20
Nagyatád Kisbajomi Gyöngyszem Napköziotthonos Óvoda 2025.12.15 9
Nagyatád Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2025.12.15 53
Nagyatád Belegi Pitypang Óvoda 2025.12.15 19
Nagyatád Kutasi Micimackó Óvoda, Zsebibaba Mini Bölcsőde 2025.12.15 49
Nagyatád DRÁVAMENTI ÓVODÁK VÍZVÁR 2025.12.16 10
Nagyatád Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2025.12.16 41
Nagyatád Somogyszobi Óvoda 2025.12.16 25
Nagyatád HÁROMFAI TARKARÉT ÓVODA ÉS KONYHA 2025.12.17 8
Nagyatád Inkei Bethlen István Általános Iskola 2025.12.17 31
ÖSSZESEN 1590
VULCANRUN SPORTEGYESÜLET
Celldömölk Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 2025.09.09-10 368
Celldömölk Celldömölki Városi Általános Iskola 2025.09.09 441
Sárvár Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola 2025.09.17 428
Sárvár Szent László Katolikus Általános Iskola 2025.09.18 164
Sárvár Vas Vármegyei SZC Sárvári Turisztikai Technikum 2025.09.18 322
Szombathely Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium 2025.09.23 620
Győr Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium 2025.09.26-29 665
Sárvár Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola 2025.10.07 432
Győr Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum 2025.11.19 637
ÖSSZESEN 4077

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Bowman and Becker Kft.