SZEOSZ konferencia az élménysport és egészségfejlesztés jegyében

Lubics Szilvia ultrafutó izgalmas élménybeszámolója közben

(Méder Henriett fotógalériája itt tekinthető meg)

Megtartotta hagyományosnak nevezhető évindító konferenciáját a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ), amelyen először hullt le a lepel a Monspart Sarolta program sarokpontjairól.

A budapesti V.30 Belvárosi Sportközpontban rendezett eseményen részt vett a hazai szabadidősport-szegmens színe java, akik értékes előadásokat hallgathattak meg az alábbi témakörökben.

  • Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár ismertette az általa vezetett szervezet célkitűzéseit a következő esztendőkre, amelyek egyértelműek: a SZEOSZ valamennyi tagszervezetének hathatós közreműködésével olyan program kidolgozása, amely megszólítja és kibillenti a komfortzónájukból hazánk lakosságának inaktív részét, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset mozognak. A részletes, átfogó stratégiát Monspart Saroltáról nevezték el, amelynek összefogására Lacza Gyöngyvér, a Testnevelési Egyetem rekreáció tanszékének vezetője lett felkérve.
  • Az említett dr. Lacza Gyöngyvér be is mutatta a hallgatóságnak az ide vonatkozó statisztikákat, valamint konkrét célkitűzéseket. A stratégia tavasz közepére lesz kész, kialakításában pedig jelentős szerep hárul majd a SZEOSZ-ra, illetve valamennyi tagszervezetére, hazánk legnagyobb eseményszervezőire. A tanszékvezető hangsúlyozta, a sport a leghatékonyabb eszköz az egészségmegőrzés és fejlesztés eléréséhez, a mozgást pedig élményként kell „tálalni”, így lehet csak további jelentős tömegeket rendszeres sportolásra bírni.
  • dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Társaságának stratégiai- és orvos igazgatója az Aktív Magyarország céljaival tökéletesen egybecsengve mutatta be a Millió lépés az életért programjukat, amely tulajdonképpen egy letölthető alkalmazáson keresztül, játékos formában motiválja a résztvevőket naponta legalább tízezer lépés megtételére különböző aktivitásokra sarkallva őket.
  • dr. Budai Balázs a Hunactive alelnökeként, konditerem-tulajdonosként, erőemelőként, valamint egyetemi előadóként jelentős rálátással bír a szabadidősport-piacra, tanulmányában először kitért arra, hogy 25 éves korunk után kimutathatóan kevesebbet mozgunk, 50-60 éves korunkra pedig sereghajtók leszünk az unióban az elhízást és a különböző érrendszeri megbetegedéseket tekintve. A szakember négy pontban foglalta össze megoldási csomagját.
  • Péter Attila, a SZEOSZ elnökének előadásából megtudhatták a jelenlévők szövetségünk nemrég végzett kutatásának eredményeit, amely a sportolási szokásokat volt hivatott felmérni aktívan mozgó honfitársaink körében. A kérdőívre adott válaszokból a teljesség igénye nélkül kiderült többek között, hogy a belső, személyes motiváció a legerősebb hajtóerő, a megkérdezett szabadidősportolók legnagyobb része a 45-50 éves korosztályból kerül ki, illetve a rokonok, ismerősök ajánlásai legalább olyan fontosak egy-egy sportesemény kiválasztásában, mint a közösségi oldalak hírei. A népszerű műsorvezető mindezek mellett beszámolt az országos futópálya-építési program eredményeiről, valamint ismertette a tavalyi Futókörök Napján történteteket.
  • A SZEOSZ két elnökségi tagja, ifj, Antal Ferenc, a szendrői Vitézlő túra (civilben pályázatíró szakember), illetve Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton főszervezője igazán gyakorlatias előadást tartottak arról, hogy milyen bevételi források állnak ma egy versenyszervező rendelkezésére. Antal a különböző pályázati források „lehívására” hívta fel a figyelmet, külön kiemelve a szabályszerű felhasználás és elszámolás fontosságát, Zelcsényi pedig megosztotta a hallgatósággal a szponzorkeresés (és találás) valamennyi fortélyát.

Az egész napos esemény utolsó előtti felvonásában három szabadidősport-esemény főszervezője mutatta be saját rendezvényét:

  • Puskás Béla az Edelényi Futók Egyesületének munkásságát fejtette ki,
  • Szilasi László a Tour de Zalakaros töretlen fejlődését, brand-építését tárta a nagyközönség elé,
  • végül Kücsön Gyula a sarudi Gyerekreáció Élménytábor kapcsán mesélt a Tisza-tóban, és annak környezetében rejlő páratlan lehetőségekről.

A konferenciát hazánk talán legismertebb ultrafutója, Lubics Szilvia motivációs elemeket gazdagon tartalmazó élménybeszámolója tette teljessé, ráadásként pedig a nap folyamán előadó Révész Máriusz, dr. Lacza Gyöngyvér, dr. Budai Balázs és Zelcsényi Miklós, továbbá házigazdagént, a V.30 Sportközpont üzemeltetőjeként, illetve a Hunactive egyik alapítójaként a FittParádé főszervezője, Buranits Ildikó kerekasztal-beszélgetése zárta a nívós rendezvényt Péter Attila moderálása mellett.

Összességében elmondható, hogy a SZEOSZ évindító rendezvényén részt vevők egy rendkívül hasznos szakmai napot tölthettek együtt, amelyen abban mindenki egyetértett, hogy kizárólag együtt, közösen tehet a „szakma” azért, hogy a szabadidősport valóban élményt nyújtson, ezáltal megismertetve minél többekkel a rendszeres testmozgás örömét.

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.