Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület

Zala vármegye

Őriszentpéter

Az Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület 2016-ban alakult, legfőbb célunkként fogalmaztuk meg az Őrség túrázási- és kerékpáros kultúrájának, infrastruktúrájának fejlesztését, összefogását, továbbá szabadidős-, turisztikai- és sportprogramok, rendezvények szervezését. Célközönségünk a hobby kerékpárosok, futók, túrázók, számukra szervezünk kisebb-nagyobb rendezvényeket, túrákat az Őrségben egész évben. Rendezvényeink során igyekszünk bemutatni az Őrség természeti és kulturális örökségét, hagyományait, és lehetőség szerint mindezt a legautentikusabb képviselőktől, eredeti környezetben. Célunk az ismeretszerzéssel egybekötött aktív kikapcsolódás biztosítása az egyénileg, csoportosan, vagy akár családosan érkező érdeklődőknek. Kihasználva a határ menti elhelyezkedésünket, túráink során gyakran látogatunk el a szomszédos Szlovénia, Goricko tájaira is. Sokat fáradozunk, dolgozunk a különböző civil szervezetekkel, Őrségi Nemzeti Parkkal, helyi önkormányzatokkal és egyéb gazdasági szereplőkkel történő együttműködések kialakításán, mellyel még színvonalasabb, tartalmasabb programokat tudunk nyújtani az Őrségbe látogatóknak. Csatlakozz Te is egyre bővülő közösségünkhöz, akár egyedül, akár családdal, barátokkal! 🙂 Bíztatunk, hogy légy aktív, legyen szó bringázásról, gyalogtúráról, sétáról, futásról, és irány a természet!

Elérhetőségek:

orsegibringasok@gmail.com
https://www.facebook.com/orsegiterepfeszt


Szervezett eseményei 2023. évben:

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.