Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

IV. Balaton-felvidéki Nyári Bringa Túra

augusztus 26

KALANDOZÁS HEGYEN – VÖLGYÖN!

Folytatódik a Négy Évszak Bringatúra sorozatunk a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nyári Bringa Túrával.

Új és eddig nem ismert  élményeket szeretnénk nyújtani azoknak a bringásoknak, akik szívesen megismernek érdekes, izgalmas, kalandos útvonalakat. Az elmúlt évek  nagy sikerű  bringatúrai, a kiváló hangulat, a résztvevők elszántsága ösztönözte, hogy szervezzünk egy olyan nyári bringás eseményt, mely teljesítése már nagyobb kihívást jelent, mint a kényelmes bringaúton való kerekezés. Változatos terepen, jelentős szintkülönbségekkel, de ugyanakkor gyönyörű tájakon, árnyékos erdőkben, a Balaton-felvidék hangulatos faluit összekapcsolva jelöljük ki az útvonalat.

A nehezebb terepszakaszok miatt (mezőgazdasági utak, földutak, ösvények) kizárólag  jól felkészített mountainbike, trekking, gravel kerékpárokkal teljesíthető a túra!
2023-ban az útvonal végig terepen kerül kijelölésre!
Útvonal: Balatonfüred – Aszófő – Örvényes – Vászoly – Barnag – Balatonszőlős – Balatonfüred.

Ez egy élmény túra, nem verseny!

Nyári Bringa Túra útvonalának kijelölésekor fő célunk volt, hogy azokkal is megkedveltessük a terepen való kerékpározást, akik eddig még nem nagyon merészkedtek a bicikliúton kívüli erdei utakra. A Balaton-felvidék oly természeti kincseit ismerhetik meg a túrán résztvevő bringások, ahol még bizonyára nem jártak, és nem is kerekednének fel maguktól egy ilyen kalandra.

A túraközpont Balatonfüred FORRÁS SPORTPARK, innen indulnak és érkeznek vissza a résztvevők.

Az útvonal csodálatos vidéken, fantasztikus természeti környezetben halad, többször elénk táruló balatoni panorámával, néha zötyögős köves utakon, néha erdei ösvényen, erdészeti földutakon.

További részletes információk az eseményről a https://sportaktiv.hu/balaton-felvideki-nyari-bringa-tura/ oldalon találhatóak.

Ha egy igazi mountis bringás élményre vágysz, gyere velünk!


Szervező

Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület
Telefon:
06702442493
E-mail:
info@sportaktiv.hu
Honlap:
www.sportaktiv.hu

Helyszín

Balatonfüred, Forrás Sportpark
Nagyfenyődülő út
Balatonfüred, Veszprém 8230 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
06702442493
Honlap:
www.sportaktiv.hu

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.