Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

VIII. Balaton Mountainbike Túra

május 20

6 év sikeres versenyei után a múlt évben megrendezett Balaton Mountainbike Túra egy új túra korszak kezdetét indította el. A több száz induló, a remek hangulat, a felejthetetlen élmények a rendezvény folytatására inspirálnak bennünket. Idén is szeretnék egy hasonlóan kimagasló mountis eseményt rendezni.

Nagyrészt új utakon, mesés Balaton-felvidéki tájakon halad az útvonal, többször fenséges panorámával, a Balaton látványával.

A nyomvonal 90%-ban a természetben lesz kijelölve, igazi mountainbike-os terep. Az első szakasz nagy része hasonló az eddigi rövid táv útvonalához, de a Cseri kastély után egy nagy kalandozás kezdődik. A visszafordító Szentantalfánál lesz, itt van kb. a táv fele.

Igyekszünk olyan nyomvonalat kijelölni, amelyben nincsenek veszélyes szakaszok. Viszont izgalmas, változatos, igazi élmény vár rátok.

Ezúttal nem az eredményesség és a helyezés számít, hanem a hegyikerékpározás szépségeinek élvezete a mesés és egyszerre vadregényes tájban.

2023-ben a Balaton Mountainbike Túra a Négy Évszak Bringa Túra Sorozat második állomása, valamint az Olimpiai Ötpróba egyik állomása.

A nyomvonal 90%-ban trepen halad.

A rajt a Forrás Sportparkból indul, majd Balatonszőlős, Mencshely, Szentantalfa , Dörgicse, Vászoly, Pécsely, Balatonszőlős érintése után begurulunk Balatonfüredre a célba.

Akik most indulnak neki először egy ilyen bringás kalandnak, ne gondolják, hogy olyan egyszerű letekerni 60 km-t terepen, 1200 m szintkülönbséggel. A kellő felkészültség elengedhetetlen a túra teljesítéséhez.

Természetesen, mint eddig is, tőlünk telhetően mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a felhőtlen túrázás élményét. Végig kitáblázott útvonal, négy frissítő állomás, mobil SOS szerviz, egészségügyi biztosítás és szokás szerint a célban befutó érem és egytál étel vár benneteket.

További részletes információ az eseményről a https://sportaktiv.hu/balaton-maraton-hu/ oldalon található.

Várunk minden minden mountis túrázni vágyó kerékpárost!

Részletek

Dátum:
május 20
Esemény címkék:
Honlap:
https://sportaktiv.hu/balaton-maraton-hu/

Szervező

Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület
Telefon:
06702442493
E-mail:
info@sportaktiv.hu
Honlap:
www.sportaktiv.hu

Helyszín

Balatonfüred, Forrás Sportpark
Nagyfenyődülő út
Balatonfüred, Veszprém 8230 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
06702442493
Honlap:
www.sportaktiv.hu

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.