Fagylaltos Mérföldek – Fuss egy kört a fagyiért!

A rendezvényt szervező Kalocsai Földönfutók Sport Egyesület már rég óta tervezi egy gyereknappal összekötött futóverseny szervezését, azonban a legkisebbeket nem olyan egyszerű rávenni a mozgásra, kell egy kis motiváció. Na de egy finom fagyinak senki nem tud ellenállni, így összekötötték a kettőt!

Időpontnak május 28-a szombat délutánját tűzték ki, és ahhoz, hogy minél többen meg tudják mérettetni magukat, többféle lehetőséget kínáltak. Kerékpárral 5 mérföldet (8 km), futva 0,5, 1 és 3 mérföldes versenyszámokat hirdettek. Akinek kedve támadt, elindulhatott a szabad távon is, melynek lényege, hogy a 800 méteres körön 30 percen keresztül folyamatos sétával vagy futva teljesítsük a köröket. Mindegy hány kört teszel meg, a lényeg a mozgáson van!

Na de miért mérföld? A mérföld az érsekkerti kör hosszából adódott, ami 819 méter hitelesített kör, ez picit hosszabb, mint fél mérföld. Talán az ország egyetlen versenye, ahol nem kilométerekben mérik a távot.
Volt ovis futam, sulis futás, de kicsiktől a nagyokig mindenkit szívélyesen vártak a rendezők. A teljesítőket bögrével, és 2 gombóc fagyival jutalmazták, a nap végén pedig a szervezők is elfogyasztották a helyi cukrászdában a megérdemelt jutalmukat.

A rendezvény igazi családi hétvégi családi programnak minősült, ugyanis a szervezők a gyermekeknek ingyenes ugrálóvárakat biztosítottak, az eredményhirdetésüket pedig cukorágyúval tettük feledhetetlenné. A színpadon bemutatkoztak az edelényi dzsúdósok és karatésok, a Ködmön és a Császta Néptáncegyüttes. A Vaga Banda gólyalábasok a rajt előtt bűvölték el a futókat és a szurkolókat egyaránt. A megéhezett vendégsereget A Bárány és az Anyukám mondta szolgálta ki.

Szervező: Kalocsai Földönfutók Sport Egyesület

Versenyinfók: https://kalocsaifoldonfutok.hu/event/fagylaltos-merfoldek/http://www.edelenyifutok.hu/versenyeink/4-edelenyi-kastelysziget-korok/14/https://www.rokauzok.hu/oldals/148

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.