Intersport Keszthelyi Kilométerek

A korábbi hagyományokhoz híven 2022-ben is a pünkösdi hétvégén rendezték meg az Intersport Keszthelyi Kilométerek futóversenyt, amely idén június 04-05 napjára esett. A résztvevők a méltán híres Festetics-kastély, a város sétálóutcája, Fő tere, valamint a Helikon Park környezetében teljesíthették az általuk kitűzött távokat.

Sajnos a Covid járványt követően negyedik nekiindulásra 2021. őszén tudták megrendezni versenyünket, majd úgy gondolta a versenyt szervező Keszthelyi Kilométerek Egyesület csapata, hogy 2022. tavaszára, nyár elejére visszatér minden a régi kerékvágásba és akkor tartsanak egy mindenki számára emlékezetes versenyt. A korábbi évek hagyományaival szakítva idén a futóverseny számait egy nap alatt rendezték, azonban előtte este koncertekkel, tésztapartival kedveskedtek a résztvevőknek.

Összesen 758 felnőtt és 460 gyermek vett részt az eseményen, akik rövidebb és hosszabb távok közül is választhattak, így mindenki megtalálta a számára ideális távolságot. Idén is a verseny az Ötpróba Sorozat részeként zajlott, melyben versenyszámonként eltérő nagyságú pontszámokat gyűjthettek indulásukkal a résztvevők.

Szervező: Keszthelyi Kilométerek Egyesület

Versenyinfók: https://keszthelyikilometerek.hu/hu

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.