IV. Edelényi Kastélysziget Körök

Az Edelényi Futók Egyesülete immár negyedik éve rendezi meg a Kastélysziget Körök futóversenyt a festői szépségű L’Huillier-Coburg Kastély körül, mely az ország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke. Érdemes legalább egy alkalommal ellátogatni erre az eseményre, hiszen ritkán adódik olyan alkalom, amikor ilyen páratlan körülmények között sportolhatunk szervezett keretek között.

Az idei évben gyermek-, és felnőttfutamokat hirdettek több távon, így mindenki megtalálta a számára ideális opciót. Sőt, aki nem érzi a futást erősségének, teljesíthette a 15 km hosszú, 340 m szintkülönbséggel tarkított teljesítménytúrát is, a lényeg a testmozgáson volt! Létszámot tekintve szép számmal érkeztek indulók, gyermekfutamon 79-en, felnőtt futamokon és túrán pedig több, mint 300-an értek célba.

Versenyük immár harmadik éve jótékonysági versenyek is. Minden felnőtt nevezési díjból 500 forintot adtak át a Magyarországi Légimentésért Alapítvány számára. Újdonság és gyermekeknek, felnőtteknek is egy különleges program volt idén, hogy a légimentő helikopter a Kastélyszigetre szállt le, és mindenki megnézhette kívülről-belülről.
A helikopter személyzete is beállt a futókhoz, és együtt rajtolva a versenyzőkkel, ők is teljesítettek egy kört a pályán.

A rendezvény igazi családi hétvégi családi programnak minősült, ugyanis a szervezők a gyermekeknek ingyenes ugrálóvárakat biztosítottak, az eredményhirdetésüket pedig cukorágyúval tettük feledhetetlenné. A színpadon bemutatkoztak az edelényi dzsúdósok és karatésok, a Ködmön és a Császta Néptáncegyüttes. A Vaga Banda gólyalábasok a rajt előtt bűvölték el a futókat és a szurkolókat egyaránt. A megéhezett vendégsereget A Bárány és az Anyukám mondta szolgálta ki.

Szervező: Edelényi Futók Egyesülete

Versenyinfók: http://www.edelenyifutok.hu/versenyeink/4-edelenyi-kastelysziget-korok/14/https://www.rokauzok.hu/oldals/148

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.