IV. Szeged Maraton

A IV. Szeged Maraton 2022. április 24-én került megrendezésre, mely idén több lehetőséget kínált a résztvevőknek, mint korábban bármikor. A színvonalas verseny megtartása mellett, számos új kisebb táv bevezetésével színesítették tovább a rendezvényt.

Korábban a maratoni táv mellett, melyet egyénileg és 2-10 fős csapatban lehetett teljesíteni, 8 és 30 kilométeren tudtak indulni a futók, a IV. Szeged Maraton futóversenyen viszont már 6 féle táv közül választhattak a nevezők. Az idei évben először a legkisebbeket 1 kilométeres távval várták. Itt 0 és 18 éves kor között lehetett indulni, nagyon kedvező nevezési díjért, ahol 4 életkor és nem kategóriában is díjazták a résztvevőket. A másik új táv a 4 kilométeres verseny volt, melynek szintén nagy sikere volt, hiszen 125-en álltak rajthoz 7-70 éves korosztályig, sok kisgyerek szülővel, családdal futott együtt.

A 2 legrövidebb táv mellett a legnépszerűbb táv a 11 km volt, melyen közel 170-en álltak rajthoz, a szintén újonnan bevezetett félmaratoni távon pedig 120-an, míg a hagyományosnak mondható 31,5 km-t 28-an választották. Egyéni maratoni induló összesen 120 fő volt. Ezen távok különlegessége, hogy nem kell körözni, mindegyik egy útvonalon indul, majd külön útvonalon tér vissza a célba, ezáltal a futás nem válik monotonná.

Összesen nagyon sikeres versenyt tudhatnak magukénak az eseményt szervező Progrun Kft. munkatársai, ugyanis a IV. Szeged Maratonon összesen több mint 700-an álltak rajhoz, azonban remélik, jövőre ez a szám emelkedni fog, ugyanis tervben van az 5. alkalom megvalóítása is.

Szervező: Progrun Kft.

Versenyinfók: http://progrun.hu/events/iv-szeged-maraton/versenykiiras

Forrás: http://progrun.hu/events/iv-szeged-maraton/albums

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.