Karancs-Medves 50/35/20 Teljesítménytúra

2022. április 30-án Salgótarjánban került megrendezésre a Zöld Út Természetjárók Egyesülete szervezésében a Karancs-Medves teljesítménytúra 50, 35 és 20 km-es távokon. Története hosszú időre nyúlik vissza, egyes távokat idén 29. alkalommal rendezték meg. Az előző két év kényszerű – pandémiás – szünete után, idén ismét hagyományos lebonyolítású teljesítménytúrán vehettek részt a túrázók. A rendezőket és a résztvevőket most is kegyeibe fogadta az időjárás: meleg, napsütéses idő volt, pedig még csak április végét mutatott a naptár.

A teljesítménytúra jellegéből adódóan egyéni sport, de családok és baráti társaságok is indulnak rajta a közös időtöltés, a kapcsolatok mélyebb megélése és a szép természeti környezet adta kikapcsolódás miatt. Az így megszerzett közös élmények sokáig megmaradnak a gyermekek, felnőttek emlékezetében. A teljesítménytúra lényege, hogy megadott idő alatt kell a kijelölt távot teljesíteni, miközben az érintett ellenőrzőpontokon bélyegzéssel igazolják a túrázók a pont felkeresését, ahol étel-ital frissítésben is részesülnek.

A távok igazi kihívást jelentettek. A Karancs-Medves 20 elnevezésű távon 23 km-t és 777 méter szintet, a Karancs-Medves 35 táv 38,8 km-t és 1586 méter szintet, a Karancs-Medves 50 táv pedig elképesztő, 49,6 km-t és 2016 méter szintemelkedést kínált. A teljesítők azonban egy percig sem unatkozhattak, ugyanis Nógrád megye legszebb tájain sétálhattak, hiszen az egyes távok érintették Karancs csúcsokat, Salgó várát, a Medvesfennsíkot, mely Közép-Európa legnagyobb bazalt fennsíkja, valamint Somoskő várát is.

Az embert próbáló teljesítménytúrán 162 lelkes túrázó vett részt, akik a nap végén megérdemelt jutalomként kipróbálhatták a helyi specialitásokat, úgy mint a „csurgatós kenyér” vagy a palóc gulyás.

Szervező: Zölt Út Természetjárók Egyesülete

Versenyinfók: http://www.zute.hu/index.php/teljesitmenytura/karancs-medves-50-35-20

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.