Téli Margita teljesítménytúrák

A Margita túra a Margita Kupa, az Ötpróba, valamint az Aktív Települések program részeként 2022. február 12-én valósult meg Gödöllőn a Téli Margita teljesítménytúra, melynek rajt helyszíne az Erkel Általános Iskola. Hagyományosan népszerű rendezvény, és az időjárás is remek volt, így a körülmények is segítették a rendezvény megvalósulását.

A túra ebben az évben már a 29. rendezés volt, az idei évben több, mint ezren vettek részt. A már hagyományosnak mondható 20, 30 és 40 kilométeres távokon kívül néhány évvel ezelőtt újításként rövidebb távokat is indítanak, így idén is volt lehetőség 6 és 12 kilométeren indulni. A szervező Margita 344,2 TSE részére fontos, hogy minden távnak legyen „célja”, egy különleges látnivaló.

A 6 kilométeres táv az egyesület által kitűzött nordic walking pályán halad az iskola közelében levő Erzsébet parkon át haladt, melynek különleges látnivalója a Vadaskert, ahol a kerítésen át Horkai Zoltán filmes állattelepén őzeket, szarvasokat, muflonokat, vaddisznókat láthatnak a túrázók. A 12 km-en indulók ellátogathattak a Pap Miska forráshoz, melyet az egyesület újított fel megalakulásának 20. évfordulójára. A 20 kilométeres táv érdekes helye a babati romtemplom, egy Árpád-kori templom ásatásának helyszíne volt, a feltárt település tárgyi emlékeit a Nemzeti Múzeum őrzi. A 30 és 40 kilométeres túrák elérik egyesületünk névadójának, a gödöllői dombság 344,2 méteres tengerszint feletti legmagasabb pontjának, a Margitának a tetejét, a geodéziai tornyot is. A 40 kilométeres táv a Margitáról még a gyönyörű Valkói-erdőbe is eljutott, különös helyszíne az Erzsébet –pihenő is, mely Erzsébet királynőhöz kötődik, és a Kőkereszt, ahol 1949-ben Görgei Artúr egyesítette a magyar csapatokat az Isaszegi csata előtti éjszakán.

Szervező: Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület

Versenyinfók: https://www.margita344-2.hu/

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.