Ultra Tisza-tó 2022

2022. július 1-3. között került megrendezésre a VI. Ultra Tisza-tó egyéni ultrafutó- és csapatverseny, bringatúra, valamint a vasárnapi futószámok. Az Ultra Tisza-tó verseny hatodik éve, 2016 óta állandó rendezése a Balatonman Triatlon Kft.-nek, mára a keleti országrész egyik meghatározó futóversenyévé nőtte ki magát. Tókerülő versenyként hű a becenevéhez; „az UB kistestvéreként” magában hordozza azt a szellemiséget, amit hazánk legnépszerűbb tömegsporteseménye, az NN Ultrabalaton képvisel.

Az első UTT 2016-ban még „csak” 111 km-es távon került megrendezésre, azóta a tó infrastruktúrájának fejlődésével, kiemelkedő módon a Tisza-híd megépülésével együtt a verseny távja, és létszáma is növekedett, ennek a 2020-as és 2021-es évben a COVID járvány sem szabott gátat. Idei évben rekordok terén sem volt hiány a versenyen, az ultrafutók között a női mezőnyben Fogarasiné Veres Krisztina, a férfi mezőnyben pedig Drexler Gábor győzedelmeskedett, és ezzel címvédőként távozhatott a versenyről.

Az esemény keretein belül, a versenyhétvége vasárnapi napján az UTT-130 vasárnapi futóverseny keretein belül a versenyre látogatók 5, 10 és 21 kilométeren mérettethették meg magukat. A sportággal és a futással még csak most ismerkedő gyermekek a Régió Játék Kölyök Körök versenysorozatán indulhattak. A legkisebbek a családi kategóriában, szülőjük kíséretében futhattak, míg a nagyobbak 6-8, 9-11 és 12-14 éves korcsoportban, 1200, 1800, valamint 2400 métert teljesítettek.

Szervező: Balatonman Triatlon Kft.

Versenyinfók: https://futas.maratonman.hu/

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.