XVIII. Kínok Kínja kerékpárverseny

Immáron 18. alkalommal rendezte meg az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület a Kínok Kínja nemzetközi kerékpárversenyt. A név kötelez! Az idei futam valóban kínok között telt a szervezők részéről, hiszen 4 nap alatt kellett új helyszínt keresni, a versenyzőknek pedig névhez illő tereppel kellett megküzdeni.

A megyei jogú város az egyik helyi hotel előtt biztosított lehetőséget a nagy mennyiségű indulónak a rajt helyszínének. A cél a városközpontban található 10%-os emelkedő teteje volt, amely így méltó helyszínéül szolgált a verseny kellő befejezéséhez.

Pár szóban a versenyről. A hosszú távon indulóknak 123 km-t kellett teljesíteni, melynek útvonala Esztergom – Pilismarót – két-Bükkfa nyereg – Esztergom. Ezt a kört háromszor kellett teljesíteni. A rövidtáv útvonala Esztergom – Pilisszentlélek – Esztergom kör, mely összesen 27 km-t jelentett. Összesen 228 előnevezett és 29 helyszíni nevezett, melyből 226 fő vágott neki kerékpárral a különböző távoknak, és 206 fő teljesítette is.

Szervező: Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület

Versenyinfók: https://kulloszaggatok.hu

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.