V. Futókörök Napja – Megvannak az esemény helyszínei

Jön az 5. Futókörök Napja, amelyhez egyre több helyszín csatlakozik. A május 4-i országos szabadidősport-eseményen az eredetileg tervezett 20 helyett már 21 állomáson lehet futócipőt húzni. A verseny célja, hogy a résztvevő települések futói minél több kilométert gyűjtsenek. Tavaly Kaposvár nyerte a megmérettetést, idén pedig ismét izgalmas küzdelem várható.

Eldőlt, hogy hol lehet idén csatlakozni a Futókörök Napjához. Az esemény egyre népszerűbb, hiszen a tervezett 20 helyett az ország 21 pontján várják a futókat május 4-én – adta hírül az eseményt koordináló Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ). A Futókörök Napját immár ötödik alkalommal rendezik meg, és mára a tavaszi versenynaptár meghatározó eseményévé vált. A résztvevő települések és futókörök versenyeznek, a cél pedig, hogy az adott helyszínen minél több kilométert teljesítsenek a futók.

Idén Sárvár, Hajdúböszörmény, Mosonmagyaróvár, Gödöllő, Szolnok, Balatonboglár, Kaposvár, Fót, Cegléd, Pápa, Kazincbarcika, Dabas, Eger, Bicske, Szarvas, Gyömrő, Kiskőrös és Budapest ad otthont az eseménynek, a fővárosban pedig négy helyszínen (X., XVIII., XV., IV.) is várják a résztvevőket.

Tavaly Kaposvár győzött, miután a somogyi futók összesen 10 508 kilométert teljesítettek. A 2024-es eseményen az összes helyszínen 10 364 futó 80 724 kilométert futott.

A SZEOSZ 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy fejlessze a hazai szabadidősport-rendezvényeket. Az akkori 27 alapító tag létszáma mára közel 100-ra emelkedett, így egyre erősebb érdekközösséget alkot.

Zala megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Zala"]

Csongrád-Csanád megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Csongrád-Csanád"]

Bács-Kiskun megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]

Komárom-Esztergom megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Komárom-Esztergom"]

Tolna megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Tolna"]

Veszprém megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Veszprém"]

Somogy megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Somogy"]

Fejér megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Fejér"]

Baranya megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Baranya"]

Budapesti szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Budapest"]

Pest megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Pest"]