10 helyszín, rekordmennyiségű túrázó, megannyi élmény!

Országszerte tíz helyszínen, második alkalommal került megrendezésre a Rejtett Kincsek Túrái elnevezésű szabadidős sportesemény. A program célja a természetjárás népszerűsítése, az aktív életmód ösztönzése, valamint a hazai természeti értékek bemutatása.

Az idei évben második alkalommal megrendezésre kerülő eseményre jelentősen megnőtt az érdeklődés az első januári rendezvény sikere után. A korábbi és az újonnan csatlakozó szervezők egyaránt gondosan előkészített, változatos és élménydús túraútvonalakkal várták a résztvevőket. A programok jó hangulatban teltek, a minimum 100 fős létszámot mindenhol bőven meghaladták a túrázók, de voltak olyan helyek is, ahol 400 fő fölötti teljesítő volt egy-egy útvonalon.  Az esemény népszerűségének növekedése jól mutatja a kezdeményezés iránti növekvő társadalmi igényt, rámutat, hogy a téli időszakban is meg lehet mozdítani kirándulások szervezésével az embereket.

A szervezők felelőssége kiemelkedő abban, hogy az események szakmailag megalapozottan, biztonságosan és magas színvonalon kerüljenek lebonyolításra. A megfelelően szervezett túrák hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevők hosszú távon is elköteleződjenek a rendszeres testmozgás és az egészséges, aktív életmód mellett.

A tavaszi túraszezon kezdetén különösen fontos, hogy minél több ember kapjon ösztönzést a természetjárásra. A Rejtett Kincsek Túrái program célja, hogy közösségi élményt nyújtva, biztonságos és szervezett keretek között ismertesse meg a résztvevőkkel hazánk rejtett természeti értékeit, akár a téli időszakban is.

A GeoGo alkalmazás használata, a folyamatosan bővülő és tematikusan kialakított túraútvonalak, valamint a Sportnaptár programkínálatában elérhető további események hosszú távon is hozzájárulnak az aktív életmód népszerűsítéséhez. A digitális megoldások és az átlátható eseményszervezés lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érdeklődők könnyen tájékozódjanak, nyomon kövessék a túraútvonalakat, és rendszeresen bekapcsolódjanak a szabadidős sportprogramokba. A kezdeményezés célja, hogy a jövőben is fenntartható módon ösztönözze a lakosságot a rendszeres testmozgásra és a természetjárásra.

Bízunk abban, hogy a kezdeményezés a jövőben is tovább bővül, és egyre több embert ösztönöz majd az aktív kikapcsolódásra.

Zala megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Zala"]

Csongrád-Csanád megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Csongrád-Csanád"]

Bács-Kiskun megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]

Komárom-Esztergom megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Komárom-Esztergom"]

Tolna megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Tolna"]

Veszprém megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Veszprém"]

Somogy megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Somogy"]

Fejér megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Fejér"]

Baranya megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Baranya"]

Budapesti szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Budapest"]

Pest megyei szervezők listája

[wbcr_php_snippet id="849" megye="Pest"]