Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Terepbejáró túra

2021. március 13.

A szendrői természetjárók szervezett programok keretében csábítanak mindenkit testmozgásra. Első alkalommal március 13-án járjuk be a Szendrő környéki túraútvonalakat. Bebarangolnak a résztvevők az Aggteleki Nemzeti Park területére a Telekes – Patak völgyében, az Ördög – gátba, ahol meg lehet csodálni a tavasz első hírnökét az hóvirágot, mely egész mezőket alkot. Lehet kirándulást tenni egy másik szurdokvölgyben is a Csákány patak – völgyében. Különböző útvonalakon kisebb csapatokba járják végig az egyes környező településeket összekötő turista útvonalakat. Így számos településre – Galvács, Abod, Meszes, Szalonna, Perkupa – lehet eljutni a hétvégén aki bakancsot húz, és szombat reggel csatakozik a kiránduláshoz.

Részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.

Jelentkezni 2021 máricius 10-éig az info@szendroitura.hu email címen lehetséges.

Rajt helyszín: 3752 Szendrő Fő utca 19.

Indulás 8.00 – 10.00 között.

Részletek

Dátum:
2021. március 13.
Honlap:
szendroitura.hu

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.