Egy igazán hangulatos, kiváló minőségű pályával várunk idén mindenkit a VIII. Brigetio Időfutamon! A rajt a 2020 végén átadott, látványában impozáns, a Duna legmagasabb -118m magas-, egypilonos hídjának, a Monostori híd lábánál lesz. A versenyzők egyesével, percenként fognak nekivágni a 19 km-es versenytávnak egy a híd lábánál felállított színpadról. A rajtot követően kertvárosi részen megy az útvonal, majd a Fenyves
Fontos szempont számunkra, hogy versenyeinkben ne csak a profi sportolók, hanem azok a sporttársaink is örömüket leljék, akik még csak ismerkednek a triatlonnal vagy a futással! Tiszteljük a győzteseket, büszkék vagyunk rájuk, de minden nevezőnk egyformán fontos számunkra – függetlenül a célba érkezés sorrendjétől. Versenyközpontunk 2024-ben Balatonfűzfőn kerül kiépítésre, de a 710-es úton található legendás kerékpáros körünkön ismét megmérettethetitek magatokat.
Felejthetetlen bringás élménnyel várunk minden országúti kerékpárost 2024.08.04-én a X. Brigetio Országúti Mezőnyversenyre, ami a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző állomása! Idén a tavalyi évhez hasonlóan Péliföldszentkereszten szervezzük versenyünket, ahol festői környezetben, dombos versenypályán mérheted össze erőnlétedet más amatőrökkel. -A verseny végén 10 férfi, 7 női korcsoportban díjazzuk a leggyorsabbakat! – A rövid és a hosszú távú verseny abszolút férfi-női
Újra vár a Sárkánymaraton és a bősárkányiak vendégszeretete a Hanságban. Csodálatos környezetben a résztvevők négy táv közül választhatnak: 5 km, 10 km, 21 km. Helyszíni nevezés +1000 Ft. 2024.05.11-én már negyedik alkalommal várjuk a futókat Bősárkányba, a Sárkány maraton a Hanságban futóversenyünkre. A 2024-es versenyen kalandokkal, és minifesztivállal várunk.
A Tisza-tóhoz azért hívunk, hogy így vagy úgy, de körbeguruld velünk a tavat. A tókerülő távot teljesítheted két keréken, bringával közben pedig – tempótól függően – megcsodálhatod a tó nem hétköznapi környezetét. A kerékpárosok Tiszafüredről indulnak, majd 65 kilométernyi gurulás után oda is érkeznek vissza. Ha a tókerülést soknak érzed, rajthoz állhatsz a 15 km-s bringatúrán is.
Újra vár a #Sárkánymaraton és a bősárkányiak vendégszeretete a Hanságban. Csodálatos környezetben a résztvevők négy táv közül választhatnak: 5 km, 10 km, 21 km. Helyszíni nevezés +1000 Ft. 2024.05.11-én már negyedik alkalommal várjuk a futókat Bősárkányba, a Sárkány maraton a Hanságban futóversenyünkre. A 2024-es versenyen kalandokkal, és minifesztivállal várunk. #Hanság #Bősárkány
TOUR DE MÁTRA 2023. június 3-4. Országúti kerékpárverseny és sportfesztivál a Mátrában! Első nap tekerd körbe a Mátrát, a 83 km-es távot egy kemény hegyi befutóval! Tekerj az ország csúcsára, a cél Kékestető! A kerékpárverseny második napja is igazi kihívás: 16 km hegymenet! Vagy hozd ki magadból a maximumot, tekerj szombaton és vasárnap is, és szállj harcba az összetett bajnoki
Újra vár a Sárkánymaraton és a bősárkányiak vendégszeretete a Hanságban. Csodálatos környezetben a résztvevők négy táv közül választhatnak: 5 km, 10 km, 21 km. 2023.05.13-án már harmadik alkalommal várjuk a futókat Bősárkányba, a Sárkány maraton a Hanságban futóversenyünkre. A 2023-as versenyen új éremmel, és minifesztivállal várunk.
A Tisza-tóhoz azért hívunk, hogy körbeguruld velünk a tavat. A tókerülő távot teljesítheted két keréken, bringával közben pedig – tempótól függően – megcsodálhatod a tó nem hétköznapi környezetét. A kerékpárosok Tiszafüredről indulnak, majd 65 kilométernyi gurulás után oda is érkeznek vissza. Ha a tókerülést soknak érzed, rajthoz állhatsz a 15 km-s bringatúrán is.
Első alkalommal kerül megrendezésre Esztergomban a családi kerékpáros túra a kerékpárverseny mellett kiegészítő rendezvényként. A túrán bárki részt vehet, hisz a távokat úgy alakítottuk ki, hogy kisgyerekek is teljesíteni tudják. A rendezvény helye: Esztergom, Bazilika (GPS: 47.799715, 18.738274) Ideje: 2022.05.01 11:00 (Vasárnap) Rendező: Esztergom Város Önkormányzata Szervező: Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület Információ: info@kulloszaggatok.hu www.kulloszaggatok.hu Általános információ:
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Zala"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Csongrád-Csanád"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Borsod-Abaúj-Zemplén"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Komárom-Esztergom"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Tolna"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Veszprém"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Somogy"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Fejér"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Baranya"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Budapest"]
[wbcr_php_snippet id="849" megye="Pest"]