Tag: egészséges életmód

4
máj

17. Tour de Tisza-tó

A Tisza-tóhoz azért hívunk, hogy így vagy úgy, de körbeguruld velünk a tavat. A tókerülő távot teljesítheted két keréken, bringával közben pedig – tempótól függően – megcsodálhatod a tó nem hétköznapi környezetét. A kerékpárosok Tiszafüredről indulnak, majd 65 kilométernyi gurulás után oda is érkeznek vissza. Ha a tókerülést soknak érzed, rajthoz állhatsz a 15 km-s bringatúrán is.

3
máj

XVIII. NN ULTRABALATON

2024-ben 18. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő, egykörös verseny egyben Közép-Európa legnépszerűbb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva, vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők. A teljesítésre nagyobb létszámú csapatban 27 óra, míg  egyéniben 31 óra áll rendelkezésre; 2020-ban az ultrafutók a megszokottnál egy nappal hamarabb, már péntek reggel elrajtoltak. 2020. év legmeghatározóbb újítása az volt, hogy

Read more

20
ápr

39. Telekom Vivicittá és Félmaraton

A Telekom Vivicittá a legnépesebb tavaszi futóünnep. 2024-ben újra tavaszindító program az egész családnak! A kétnapos esemény szombati nyitónapja hagyományosan a kezdő és az alkalmi futóké, a fesztiváltávokra minden korosztályt várunk, valamint tárázhatsz is a városi túra keretein belül. Vasárnap fuss félmaratont vagy 10 kilométert. Vegyél részt a tavasz legnagyobb futóeseményén, fuss sok ezer futótársaddal együtt!

13
ápr

GENERALI RUN BALATONFÜRED

A 2024-es Generali Run versenyünket, április közepén szervezzük meg, a szívünkhöz legközelebb álló balatoni városban – immáron tizenegyedik alkalommal. Ismét lesz Maraton, így a résztvevők összesen négy táv közül választhatnak, a maratoni és félmaratoni táv pedig váltóban is teljesíthető. A szurkolózónának, a versenyközpontnak és a rajtzónának a gyönyörű Vitorlás tér ad otthont. A pálya érinti a Tagore sétányt, futókörünk zárt,

Read more

6
ápr

FIGHTER’S RUN LUPA-TÓ

Tavaszi versenyünkkel becsapódunk a főváros mellé! Várunk a Lupa-tónál, ahol ezúttal – az eddigi pályáinktól eltérően – sík(abb) terepre számíthatsz! Április 6-7-én négy különböző eseménnyel várunk, ahol Te is megtalálod a számodra legmegfelelőbb kihívást! A szokásos Fighters’ Run fesztiválhangulattal, professzionális szervezéssel és egy igazán különleges helyszínnel várunk a főváros mellett! Fighters’ Run EGYÉNI RÖVIDTÁV – délelőtt 10-kor indítjuk az eseményt, ahol

Read more

24
márc

NN CITY RUN

A Maratonman sorozat első állomása, a 2024. március 24-én megrendezésre kerülő NN City Run, mely tökéletes felkészülési verseny az NN Ultrabalatonra! Versenyközpontunk a Várkert Bazárban kerül kialakításra. A klasszikus félmaraton mellett, rövidebb távokon is próbára teheted magad, így a futással még csak most ismerkedők is találnak maguknak megfelelő távot. Az útvonalunk a lezárt budai alsó rakparton halad, így a főváros

Read more

23
márc

Hódítsd meg a várat! Csókakör Trail 7-14-21 km

Újra vár a Csókakör, és a 200 lépcső, körönként 150 m szinttel. A Csókakör Jótékonysági Trail-t azért álmodtuk meg, hogy segíteni tudjunk azoknak a gyerekeknek, családoknak, akiknek minden apró segítség, gesztus egy új lehetőséget ad. A túrázás és a nordic walking szerelmeseit is várjuk egy 7km-es körrel.  Nálunk a kutyusok is futhatnak.  Körönként 150 m-es szinttel. Rendezvényünk az Aktív Magyarország Program keretében támogatott.

21
márc

14. Balaton Szupermaraton 2024

2024-ben ISMÉT KÖRBEFUTJUK A BALATONT! 4 nap futás – 4 nap barátság – 4 nap buli – 4 nap csoda Bármelyik formációban is indulsz, garantáltan jól fogod érezni magad. Az esemény fő attrakciója mindig és mindenkor a 4 napos tókerülő verseny: A 196450 méteres táv teljesíthető egyénileg, párosban, vagy 2-3-4 fős váltóban is. vagy – Fuss 2 nap alatt 94,8

Read more

16
márc

Fedrid Császta Trail

Ismerd meg, és fusd be az edelényi Császta-szőlőhegy panorámás lankáit, izzasztó emelkedőit és árnyékos erdejét, hogy aztán együtt élvezhesd a családoddal és a barátaiddal a gyönyörű kilátást és a helyi borokat! Ha szereted a barátságos, családias rendezvényeket, ha szívesen lennél jó levegőn, jó társaságban, ha szeretnél egy kellemes napot eltölteni a szabadban, itt a helyed! Kutyás futammal is készülünk, szóval

Read more

30
jan

IV. Sárkánymaraton a Hanságban

Újra vár a #Sárkánymaraton és a bősárkányiak vendégszeretete a Hanságban. Csodálatos környezetben a résztvevők négy táv közül választhatnak: 5 km, 10 km, 21 km. Helyszíni nevezés +1000 Ft. 2024.05.11-én már negyedik alkalommal várjuk a futókat Bősárkányba, a Sárkány maraton a Hanságban futóversenyünkre. A 2024-es versenyen kalandokkal, és minifesztivállal várunk. #Hanság #Bősárkány

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Tó-sport Kft.
Bowman and Becker Kft.