Országhatáron átívelő, két tetsvérváros összefogásával megvalósuló 115 km-es futóversenyünket egyéniben, valamint 5 és 10 tagú váltóban (ezen belül férfi és mix kategóriában) lehet teljesíteni. Idén Miskolc belvárosában lesz a rajt, míg a célt Kassa belvárosában jelöljük ki. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy idén hivatalos szlovák szakmai partnerünk nem más, mint az Európa legrégebbi maratonját, az 1924-ben (!) indult Béke Maratont jegyző
Fussunk együtt az ország egyik legszebb és legnagyobb barokk kastélya körül! A gyönyörű környezet és a hangulatos futóverseny után ráadásul kedvezményesen nézheted meg belülről is a körözés közben már megcsodált kastélyt. Távok: 1 kör (kb. 1,4 km) – gyermekfutam (korhatár: 14 év) 2 kör (kb. 2,8km) 5 kör (kb. 7 km) – 1 Ötpróba pont 10 kör (kb. 14 km)
Ha a megszokott futóversenyek helyett új impulzusokra és élményfutásra vágysz, akkor ez a program épp neked való! Izgalmas kalandok várnak rád: a verseny során felfedezheted a kőbányai pincerendszer egyedi, vadregényes labirintusát. A rendezvényen az ovisoktól a családokon át a profi sportolókig mindenkit szeretettel várnak. Az idei esemény különleges tematikát kap, melyet „különös vendégek” hoznak majd el, hiszen földönkívüliek lepik el
A Kaposvári Dorottya és Farsangi napokhoz igazított futóverseny. Félmaratoni távon 5 dombon keresztül, egyéni és 2-3 fős váltók számára. 10 km-es távon 1 dombon keresztül, egyéni és 2 fős váltóverseny.
Az Esztergom Trail 4 különböző névvel jelölt távot foglal magába: – a klasszikus Csúcsfutást (3 km) – a tavaly kipróbált mikro Trailt (7,1 km – egy kis ízelítő a terepfutásból) – az Esztergom Trailt (16,1 km – a már jól bevált, közkedvelt útvonalon) – és az Esztergom Trail+ (26,5 km – azoknak, akik többre vágynak) Bővebb infó hamarosan a www.dpfp.hu
Keszthelyi Kilométerek Egyesület
Őrségi Kerékpáros és Természetbarát Egyesület
Platán Sport Közhasznú Egyesület
Pulzus Szeged Futóklub Sportegyesület
Edelényi Futók Egyesülete
Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület
Edelényi Futók Egyesülete
Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület
Brigetio Kerékpáros Sportegyesület
Esztergomi Futóművek ASE
Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület
Több Mint Marketing Kft.
Borvidék Futóegyesület
Ifjúsági Unió Szekszárd
Tamási BringaSport Egyesület
Bedecs Ferenc
Pápai Sport Nonprofit Kft.
Tihany Sport és Szabadidő Egyesület
Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület
Balatonman Triatlon Kft.
Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft.
BSI Sport-, Marketing-, Szervező Kft.
Hard Dog Race Kft.
Multi Szabadidő Diák, Környezetvédő és Vízisport Egyesület
Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft.
SBI Promotion Kft.
4 Run Happy Team Kft.
Magyar Búvár Szakszövetség
Magyar Levegősportok Szövetsége
Budapesti Egyetemi Atlétikai Club
RUNaway Sportszervező Kft.
Magyarországi Kárpát Egyesület
Buborék Trend Oktató Bt
Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület
Agamon Bt.
AktívTrend Kft.
Dunakeszi SH ÖTSE
Pest Megyei Szabadidősport Szövetség
Ráckeve 4 Szabadidősport Egyesület
UFÓ-Utcai Futás Ócsán SE
Ebsport Sportegyesület
Edusport Sportegyesület
Revistas Media Kft.
Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ
Impulzus Egyesület
Fót Sportegyesület
Semmelweis Egyetem Sport Klub