Vadonatúj rekortán borítási futópálya épült Miskolc szívében
Civil ötlet nyomán zöld, parkosított környezetben alakították ki az egy kilométer hosszú rekortán borítású futókört Miskolcon, a Népkertben. A pálya az Országos Futópálya-építési Program részeként valósult meg, összesen 83,2 millió forintból. Az 50 százalékos állami támogatás mellett az önkormányzat ugyanekkora önerőt biztosított, az építés pedig a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai koordinációjával zajlott.
A Népkert, a borsodi megyeszékhely egyik népszerű helye, amely kikapcsolódási, sportolási és vendéglátási lehetőségeket biztosít az oda látogatóknak. Ezért is foglalkoztatja a civil szervezeteket és a helyi önkormányzatot a park fejlesztésének kérdése. Céljuk, hogy az ismét valamikori fényében tündökölhessen, maradéktalanul kiszolgálva a pihenni, feltöltődni vágyók igényeit. Helyi lakosok ezért alapították meg a Népkerti Kerekasztalt olyan tagokkal, akik mind tenni akarnak a városrészért.
A kerekasztal első kezdeményezései között szerepelt egy új futókör kialakításának ötlete, melyet a városházi vezetés is támogatott. A városrész a miskolci sporttörténet fontos színtere, számos egykori egyesület itt alakult, itt tartott fent pályát, csarnokot. Talán ezért is jönnek ide nagyon sokan futni, kocogni, amit eddig csak murvás, aszfalttal borított utakon tehettek meg. Mostantól azonban mindezt egy új, modern futókörön tehetik meg a sportolni vágyók. Az 1014 méter hosszú és 150 centiméter széles rekortán borítású futókör szép helyszínen, zöld környezetben, fák között halad. A kialakítás során nagyon ügyeltek a természeti értékek megóvására is.
A beruházás összesen 83,2 millió forintból valósult meg, melynek 50 százalékát az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, a fennmaradó részt pedig a város önkormányzata biztosította. A pálya mellé hulladékgyűjtő-edényeket és útmutató, tájékoztató táblákat is kihelyeztek. „Eddig ez a 15. futókör, amelyet átadhatunk az Országos Futópálya-építési Program részeként. Egy ilyen pálya elkészülésében nagy szerepet játszik a helyi önkormányzati vezetés, hiszen a beruházás felét nekik kell biztosítani”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a futókör átadóján.
A futókörök szakmai koordinálását a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) végezte, akik május 21-én szervezik meg a II. Futókörök Napját, ahol az eddig már megépült 15 futókör lakossága küzdhet meg egymással. A versenyt tavaly Dabas városa nyerte, ahol összesen közel 3.500 kilométert teljesítettek a futók egy nap alatt.