Veszélyhelyzetet rendelt el a magyar kormány, amelynek értelmében határozatlan ideig megtiltja a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását hazánkban a koronavírus terjedése miatt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter március 11-én, Budapesten.
Évente számtalan szabadidősport-esemény kerül megrendezésre, amelyek mögött több hónap kemény szervezőmunka áll. Ez a sok-sok munka most hiábavalónak tűnhet, azonban őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi helyzet minél hamarabb elmúlik és az élet valamennyi területe – így a szabadidősport is – visszatérhet a korábbi kerékvágásba.
A kormány döntése a szabadidősport területén is rengeteg nehézséget okoz, azonban jelenleg a legfontosabb: az emberi egészség védelme és a koronavírus terjedésének visszaszorítása az országhatárainkon belül és túl is – ebben kérjük tisztelt tagjaink kiemelkedő együttműködését.
A SZEOSZ Elnöksége tisztelettel kéri valamennyi tagját, illetve a szövetséghez eddig nem csatlakozó összes hazai szabadidősport-eseményszervező társát, hogy tartsa be a kormány rendeletében foglaltakat, és a járvány visszaszorítása érdekében halassza el a közeljövőben tervezett, érintett rendezvényét! Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a járványveszély miatti rendezvénytilalom megszegése a büntetőjog hatálya alá tartozik, az intézményvezető (rendező) és a helyiség üzemeltetője felelősségre vonásával adott esetben (járványügyi szabályszegés vétsége).
Azon rendezvények szervezői, amelyek nem esnek a kormányrendelet hatálya alá (tehát kültéri események tekintetében várhatóan 500, míg beltériek esetén 100 fő alatt fognak részt venni rajta – mindkét esetben a nevezett létszámok magukban foglalják a szervezők, tehát a személyzet létszámát is!), a szervezők saját egyéni döntése, hogy megtartja-e az eseményt, vagy sem. Kérjük szervezőtársainkat, hogy döntésüket felelősségük teljes tudatában, alaposan átgondolva hozzák meg!
Sportbaráti üdvözlettel,
SZEOSZ Elnökség