Finiséhez közeledik az Országos Futópálya-építési Program első etapja: Szegeden is elkészült a rekortán borítású futókör.
Borús, hűvös őszi időjárás fogadta a résztvevőket október 8-án a szegedi Vértónál, ahol vadonatúj futópálya avatására készültek a rókusi városrész lakói. A rendezvényen Nagy Sándor alpolgármester elmondta, hogy a futókör a Zöld város projekt részeként valósult meg mintegy 110 millió forintból a Miniszterelnöki Kabinetiroda 45 millió forintos támogatásával. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy az új pálya remélhetőleg rendszeresen megmozgatja majd a környéken élőket, illetve megköszönte szervezetünk, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége munkáját a program előkészítése kapcsán.
A körzet önkormányzati képviselője, Kozma József köszöntőjét, valamint az ünnepélyes szalagátvágást követően Révész Máriusz futócipőt húzott és a Rókus II. Általános Iskola apró növendékeivel a gyakorlatban is felavatta az egy kilométer hosszú vértói futópályát.