Békásmegyer: újabb futókör felavatva

A főváros III. kerületében élők most már nem csak a Római-parton róhatják a kilométereket, hiszen az Országos Futópálya-építési Program keretein belül korszerű rekortán borítású futópályával gazdagodtak.

Az egy kilométer hosszú futókör kiváló helyszínen, a békásmegyeri Táncsics Mihály és Lukács György utca által határolt lakótelepen található, remélhetőleg a környéken élők napi rutinjává fog válni a használata. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által támogatott és a Szabadidősport-eseményszervezők Szövetsége (SZEOSZ) által koordinált Országos Futópálya-építési Program során megvalósult futókör hivatalos átadóünnepségén részt vett házigazdaként dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Péter Attila, a SZEOSZ elnöke és díszvendégként dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes válogatott gátfutó.

Péter Attila, a SZEOSZ elnöke is beszédet mondott

Az ünnepélyes nyitóbeszédek során dr. Kiss László elmondta, hogy a pálya összesen mintegy 130 millió forintból valósult meg, amelyből 50 millió forint kormányzati támogatás volt. Révész Máriusz egy érdekes statisztikai tényre hívta fel a figyelmet: a kormánybiztos egy tanulmányra hivatkozva ismertette, hogy amennyiben egy ember hetente két és fél órát sportol, úgy átlagosan 4,2 egészségben eltöltött évvel hosszabbítja meg az életét. Révész Máriusz hozzátette, ha csak kétszáz óbudai lakos fog az új futópályának köszönhetően hetente legalább két és fél órát futni, akkor ők összesen 840 évvel fognak tovább élni.

A felszólalók sorát szövetségünk elnöke folytatta: Péter Attila kiemelte, hogy szpíkerként több tucatnyi óbudai sporteseményen működött már közre, így pontosan tudja, mennyire lelkesek a helyiek, ha a sportról van szó. A SZEOSZ első embere örömét fejezte ki, hogy a III. kerület legújabb ékköve – Gödöllő, Pápa és a kőbányai Sportliget után – már a negyedik átadott futókör a tavaly indított program során, és idén ősszel még több hivatalos átadó várható.

A beszédeket követően a futópálya a gyakorlatban is felavatásra került: miután a felszólalók ünnepélyesen elvágták a nemzeti színű rajtszalagot, dr. Baji Balázs vezetésével jó hangulatban tették meg rajta az első kilométereket.

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanatai

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.