Feith Timó

6
aug

VULCAN RUN

A Vulcan Run Sportegyesület 2025-ben két helyszínen – Csöglén és Győrben – valósította meg az „OCR43 – Akadály-Roadshow diákoknak” elnevezésű programját. A cél az volt, hogy olyan iskolákba is eljuttassák az akadályfutás élményét, ahová hasonló sportesemények ritkán jutnak el. A program során összesen 1071 diák teljesített a pályákon.

6
aug

OCR STORM SE

Az OCR STORM SE 2025 első félévében hat helyszínen rendezte meg az „OCR43 – Akadály-Roadshow diákoknak” programsorozatot, amelynek célja az akadályfutás (OCR) sportág élményalapú megismertetése volt iskoláskorú fiatalokkal. A rendezvényeken összesen 1784 diák vett részt, akik izgalmas kihívásokon keresztül ismerkedtek meg az állóképességet, ügyességet és erőt fejlesztő sporttal.

6
aug

HONVÉD „EZÜST NYÍL” SE

A Honvéd Ezüstnyíl Sportegyesület szervezésében 2025 tavaszán három helyszínen – Balatonfűzfőn, Székesfehérváron és Várpalotán – valósult meg az „OCR43 – Akadály-Roadshow Diákoknak” program. A rendezvénysorozat célja az volt, hogy az általános és középiskolás fiatalok játékos, biztonságos környezetben ismerkedjenek meg az akadályfutás sportág alapjaival.

6
aug

FIGHTERS’ RUN

2025 tavaszán a Fighters’ Run Akadály-Roadshow több helyszínen is sikeresen valósult meg az általános iskolás diákok számára. A Balatonman Training Team SE szervezésében zajló események célja az volt, hogy a fiatalok egy élményalapú, biztonságos sportprogram keretében ismerjék meg az OCR (Obstacle Course Racing) alapjait.

6
aug

EXTREME TRAIL

2025 tavaszán az Extreme Trail Hungary Sportegyesület országos OCR (Obstacle Course Racing) programsorozatot valósított meg általános iskolás diákok számára. A rendezvény célja az volt, hogy izgalmas, mégis biztonságos formában ismertesse meg a gyerekekkel az akadályfutás élményét.

6
aug

63. BÁZIS SE

A 63. Bázis Sportegyesület 2025 tavaszán több helyszínen, köztük Nagyatádon valósította meg az „OCR43 – Akadály-Roadshow diákoknak” élménysport programot. A cél az volt, hogy a diákok játékos, mégis kihívást jelentő formában ismerkedjenek meg az akadályfutás alapjaival, és átéljék a mozgás örömét.

1
júl

Lezárult az ötödik Vándor Viadal!

2025. június 23. és 29. között újra útnak indult az ország legaktívabb középiskolásainak mezőnye: az ötödik Vándor Viadal idén a Gerecse vadregényes vidékein zajlott le, ahol a csapatok nemcsak egymással, hanem önmagukkal, a természettel és a határaikkal is megmérkőztek.

21
jún

Érkezik az ötödik Vándor Viadal!

Idén már ötödik alkalommal indul útjára a Vándor Viadal: a mozgás, a kaland és a csapatjáték országos ünnepe, amely az iskolai közösségeket nemcsak megmozgatja, de össze is kovácsolja.

14
jún

Elsöprő siker az idei Mozgás Éjszakáján!

Június 13-án megmozdult az ország, hiszen 55 helyszínen több, mint százezren sportoltak az éjszaka folyamán.

13
jún

ÍGY TELJESÍTS A MOZGÁS ÉJSZAKÁJÁN GEOGO-VAL AZ ÖTPRÓBA PONTOKÉRT!

Június 13-án éjjel érdemes lesz sokáig fennmaradni, feltölteni az okostelefonokat és izzítani a GeoGo applikációt, ugyanis aki a Mozgás Éjszakája idején az alkalmazással rögzíti sportteljesítményét, akár 16 Ötpróba ponttal is gazdagodhat! Idén a fővárosban és további több mint 50 vidéki településen is szerveznek Mozgás Éjszakáját, amelynek valamennyi helyszíne az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontgyűjtő állomása egyben, így bármelyiken lehetőség nyílik Ötpróba pontokat

Read more

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Bowman and Becker Kft.