Hét új futópálya épülhet a SZEOSZ közreműködésével

Lezárult a 2020. évi Országos Futópálya-építési Program első szakasza: kihirdettük a támogatásra javasolt önkormányzatok körét.

A program célja olyan, legalább egy kilométer hosszú és 120 centiméter széles, rekortán borítású futópályák kialakítása, amelyek többek között nem kereszteznek autóutat, mentesek az éles kanyaroktól és a lakosság számára ingyenesen igénybe vehetők. A kiválasztott futókörök létrehozását a kivitelezési költségek 50%-a erejéig, pályánként legfeljebb 45 millió forinttal támogatja a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Május 20-án az épülő csömöri bringaparkban ünnepélyes sajtótájékoztató keretein belül Révész Máriusz, a programot létrehozó aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Péter Attila, a kiválasztásban szakmai segítséget nyújtó Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) elnöke ismertette az idei futópálya-építési program eredményét.

Az eseményen szövetségünk első embere felsorolta azt a hét települést, amelyek a benyújtott tervek alapos kivizsgálást követően állami támogatásban részesülnek: így Balatonalmádi, Dabas, Nyíradony, Pestszentlőrinc-Pestszentimre, Sárvár, Tatabánya és Veresegyház lakói körözhetnek hamarosan az új futópályákon.

Péter Attila hangsúlyozta, hogy a program tavalyi, első kiírása során kiválasztott településekkel együtt az elmúlt bő egy esztendő folyamán szövetségünk szakmai hozzájárulása mellett már 17 új hazai futópálya építését finanszírozta részben az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos által vezetett szerv.

Az új pályák 2021 júniusáig fognak elkészülni és reményeink szerint sokan fogják majd használni őket, ezáltal is erősítve immunrendszerüket a vírus elleni küzdelemben – zárta mondanivalóját a SZEOSZ elnöke.

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.