Mozgalmas napok: futópálya-átadási dömping

Az Országos Futópálya-építési Program keretein belül újabb három helyszín gazdagodott modern, rekortán borítású futókörrel.

A program tavalyi kiírása óta eddig három városban vagy kerületben (Gödöllő, Pápa és Óbuda-Békásmegyer) készült el a legalább egy kilométer hosszú és 120 centiméter széles futópálya – ez a szám gyarapodott most újabb három helyszínnel. A projektek valamennyi esetben 50-50%-os önkormányzati finanszírozással és állami támogatással valósultak meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelős kormánybiztossága jóvoltából, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai felügyelete mellett.

Az átadások sorát október 1-jén Székesfehérváron kezdtük, ahol a Halesz parkban elkészült futópálya hivatalos átadóünnepségen szövetségünket Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, illetve dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mellett dr. Szélpál Tamás főtitkár képviselte. Még ugyanaznap utaztunk is tovább Kaposvárra, ahol a Cseri parkban már Péter Attila, a SZEOSZ elnöke köszöntötte Révész Máriusz, illetve Szita Károlypolgármester úr társaságában az egybegyűlteket.

Október 2-án a fővárosban folytatódott az eseménydús hét: a kőbányai Sportligetben avattuk fel a frissen elkészült futókört, így a X. kerületi lakosok az Óhegy park után újabb helyszínen futhatnak szabadidejükben. Az ünnepélyes ceremónián ezúttal Szemán Róbert SZEOSZ-alelnök egészítette ki az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és D. Kovács Róbert, a kerület első embere távollétében Radványi Gábor alpolgármester által elmondottakat. A „hagyományoknak” megfelelően valamennyi helyszínen futócipőt húztak a résztvevők és a gyakorlatban is felavatták a vadonatúj pályákat.

Hajdúböszörmény

Helyszín: Fürdőkerti Rendezvény és Turisztikai Szabadidőpark (4220 Hajdúböszörmény, Vásár tér 3.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2021.

Kiskőrös

Helyszín: Záportározó körül (6200 Kiskőrös, Záportározó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 800/1,20
Átadás éve: 2021.

Miskolc

Helyszín: Népkert (3530 Miskolc, Duszik Lajos sétány)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1014/1,50
Átadás éve: 2022.

Eger

Helyszín: Szmrecsányi Lajos Érsekkert (3300 Eger, Szmrecsányi Lajos Érsekkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1330/1,25
Átadás éve: 2021.

Szolnok

Helyszín: Tiszaliget (5000 Szolnok, Tiszaliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2021.

Kaposvár

Helyszín: Kaposvár, Cseri park (7400 Kaposvár, Cseri park)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2022.

Pápa

Helyszín:Külső-Várkert (8500 Pápa, Külső-Várkert)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1030/1,20
Átadás éve: 2020.

Sárvár

Helyszín: Csónakázó tó (9600 Sárvár, Csónakázó tó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1022/1,20
Átadás éve: 2021.

Szeged

Helyszín: Vértó (6724 Szeged, Vértó)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Gödöllő

Helyszín: Alsópark (2100 Gödöllő, Alsó park utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

DABAS

Helyszín: OBO Aréna körül (2370 Dabas, Iskola u. 5.)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1050/1,20
Átadás éve: 2021.

Havanna úti lakótelep

Helyszín: 1181 Budapest, Havanna utca
Pálya hossza/szélessége (méter): 1001/1,20
Átadás éve: 2021.

Békásmegyer

Helyszín: Táncsics Mihály Park (1038 Budapest, Táncsics Mihály utca)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,20
Átadás éve: 2020.

Sportliget

Helyszín: Sportliget (1108 Budapest, Sportliget)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,30
Átadás éve: 2020.

Székesfehérvár

Helyszín: Halesz Liget (8000 Székesfehérvár, Budai út)
Pálya hossza/szélessége (méter): 1000/1,50
Átadás éve: 2020.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Hetyei Tamás E. V.
Tó-sport Kft.