Újabb futópályák épülhetnek

Az Országos Futópálya-építési Program idén is folytatódik: a tavalyi év során támogatott 12 önkormányzat után a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa szövetségünk szakmai segítségével 2020-ban is jelentős összeggel fogja támogatni új futópályák építését.

A programban valamennyi magyarországi város önkormányzata részt vehet, amennyiben szeretne legalább egy kilométer hosszú, 1,20 méter széles rekortán borítású futópályát létesíteni a szabadidő-sportolók számára. Az aktív Magyarországért kormánybiztosság az összköltségek legfeljebb 50%-át vállalja át támogatás formájában, a beérkező szakmai anyagok alapján szövetségünk által kiválasztott önkormányzatok esetében.

A felhívás, illetve a jelentkezéshez szükséges dokumentumok INNEN tölthetők le, jelentkezni pedig az info@szeosz.hu e-mail címen lehet legkésőbb 2020. április 24-ig.

Fejér megyei szervezők listája

Alba Triatlon SE
Tó-sport Kft.
Bowman and Becker Kft.